Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye - Keszeg
„Az iskola akkor van jó helyen, ha a gyermek számára gyalogszerrel elérhető.” (Klebelsberg Kuno)
 

JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNYEK ÉS ESEMÉNYEK AZ ISKOLA JAVÁRA PDF Nyomtatás E-mail

AZ ISKOLA SPORTUDVARÁNAK FEJLESZTÉSE

A 2014-2015-ös tanév elején, az iskola udvarán, magánerőből elkészült egy többfunkciós szilárdburkolatú sportpálya.
A sportpálya építése első lépése volt annak a folyamatnak, amelynek során iskolaudvarunkat iskolai sportudvarrá szeretnénk fejleszteni, olyan sportudvarrá, ahol testnevelés órákat is meg lehet tartani.
Szeretnénk a sportpályánkat ütéscsillapító gumiburkolattal ellátni, valamint a mászókötélen és mászórúdon való mászás és a távolugrás feltételeit megteremteni.

alt
A település közösségének közreműködésével, az összefogás erejével szeretnénk a fejlesztést megvalósítani.
A megvalósítás érdekében olyan adománygyűjtő rendezvényeket, eseményeket kívánunk szervezni, amelyeken nemcsak adományt kérünk, hanem cserébe valamilyen maradandó élményt is igyekszünk nyújtani.

Az alábbi adománygyűjtő rendezvényeket, eseményeket kívánjuk megszervezni:

•    Húsvéti Locsolóbál
•    Szabadtéri kulturális rendezvény
•    Vas- és papírgyűjtés
•    Téglajegy (támogató jegy) árusítása


JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNYEK

Húsvéti Locsolóbál

A rendezvény időpontja: 2015. április 11. szombat, 18. 30.

A rendezvény helyszíne: Keszegi Kultúrház

Belépőjegyek ára:
•    Vacsorás báli belépőjegy (felnőtt): 2 000 Ft
•    Vacsorás báli belépőjegy (gyerek-14 éves korig): 1 000 Ft
•    Báli belépő: 1 500 Ft

Zene: Fábián Balázs

Büfé: sör, bor, rövid italok, üdítők kaphatók

Tombola: 200 Ft

Szabadtéri kulturális rendezvény

A rendezvény időpontja: 2015. június 20. szombat, 17 óra

A rendezvény helyszíne: Keszegi Szabadtéri Színpad

A rendezvény programja:
•    az iskolások,
•    a  keszegi hagyományőrzők (Népdalkör, Keszegi Kincskereső Néptáncegyüttes) műsora

Belépődíjat nem kérünk, önkéntes pénzadománnyal lehet hozzájárulni a fejlesztési cél megvalósításához.


JÓTÉKONYSÁGI ESEMÉNYEK

Vas- és papírgyűjtés

•    2015. április közepétől vas- és papírgyűjtő akciót szervezünk, a pontos időpontjáról értesítést küldünk.

 

Téglajegy (támogató jegy) árusítása

 

Akinek nincs lehetősége részt venni az adománygyűjtő jótékonysági rendezvényeken, vagy a jótékonysági rendezvényeken való adományozásokon túl,  még szeretné támogatni az iskola sportudvarának kialakítását, ezt különböző értékű támogató jegyek vásárlásával megteheti.

Téglajegyek (támogató jegyek) ára:

  • 1 000 Ft
  • 2 000 Ft
  • 3 000 Ft
  • 5 000 Ft


A téglajegyek (támogató jegyek) árusítása folyamatosan történik:
2015. március 2-től június 12-ig

A báli belépők- és a téglajegyek árusítása a szülői munkaközösség tagjainak a segítségével történik, ez ügyben Őket lehet keresni, illetve Ők fogják Önöket keresni.


Segítő szülői munkaközösség tagok:

Bandúrné Lestyán Mónika: 06-30-2080-477
Galántainé Hollókői Regina: 06-30-7093-608
Karabáné Petrik Erika: 06-30-4815-905
Bujtárné Karaba Anett: 06-20-5299-519
Zsíros Mónika: 06-20-4304-931

Rajtuk kívül az iskola pedagógusai is részt vesznek a jegyek árusításban. (iskola: 06-35-380-040; Deák Ervin: 06-30-548-8564)

Az iskolánkban igyekszünk minél jobb életkörülményeket megteremteni tanulóink számára. Vannak pillanatok, amikor a mindennapos tetteinken túl ennek érdekében többet tudunk tenni. Most egy ilyen pillanat érkezett el.

Kérjük az iskola és a település közösségét, hogy a lehetőségeikhez mérten legyenek segítségünkre!

A személyes segítségen túl, kérjék családtagjaikat, barátaikat, ismerőseiket, hogy az adománygyűjtő rendezvényeken való részvétellel, különböző eseményekbe való bekapcsolódással segítsenek Bennünket!

Községünk közösségének segítségével képesek leszünk iskolaudvarunkat  testnevelés órák megtartására alkalmas  iskolai sportudvarrá fejleszteni.

alt
Az iskola többfunkciós szilárdburkolatú sportpályája

Lakossági tájékoztató: 1, 2